Emberölés a XIII. kerületben

2018. 01. 13., szo - 13:24
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy 23 éves budapesti férfit szúrtak le Angyalföldön.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2018. január 13-án 1 óra körül érkezett bejelentés egy XIII. kerületi kórházból, hogy egy férfit szúrt sérülésekkel vittek be ismerősei a kórházba, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozóknak sikerült megállapítani, hogy a férfit a XIII. kerületben a Kámfor utca, Nővér utca kereszteződésében szúrták meg. A szélesített adatgyűjtést követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói azonosították az elkövetőt, akit 1 óra 40 perckor lakásában elfogtak.

A 23 éves budapesti A. Mártont elfogták, előállították és emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfivel szemben – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel, ököllel

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik Debrecenben verekedtek össze.

 

Betört kirakat

Nemcsak a lopással gyanúsítható kecskeméti férfit, hanem az orgazdát is elfogták egy nap alatt a rendőrök.

 

Körözött Toyota hamis alvázszámmal

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Csongrád megyében. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult eljárás.

 

Személyvonaton bújt meg

Egy vonat hálófülkéjében megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy illegális migráns.