Emberölés Budapest XXIII. kerületében

2017. 09. 09., szo - 19:39
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Késszúrással ölte meg aférjét a soroksári nő.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. szeptember 9-én 18 óra 10 perc körül egy Budapest XXIII., Újtelep utcai lakásban előzetes szóváltást követően az 55 éves budapesti K. Imréné késsel hastájékon szúrta 58 éves férjét, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a mentőszolgálat gyors beavatkozása ellenére életét vesztette.

A nőt a rendőrök a helyszínen elfogták.

A helyszíni szemle folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.