Emberölés Csepelen – frissítve

2018. 12. 21., p - 21:06
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy 59 éves nő a bűncselekmény áldozata, a gyanúsítottat őrizetbe vették.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei 2018. december 21-én 9 óra 40 perckor bejelentés alapján mentek be Budapest XXI. kerületében, egy Hollandi úti családi házba, ahol egy nőt nyakán szúrt sérüléssel holtan találtak.  A rendőrök a helyszínen a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 29 éves férfit elfogtak.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a 29 éves budapesti B. Krisztiánt emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Gyanúsított kihallgatását követően B. Krisztiánt őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.