Emberölés miatt kell felelniük

2017. 08. 16., sze - 13:09
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói elfogták az országos elfogatóparancs alapján körözött két férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint O. Zsolt 43 éves, illetve K. Barnabás 34 éves budapesti lakosok 2017. augusztus 3-án a délutáni órákban Budapesten a VII., Damjanich utca egyik társasházában előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy férfit, aki ennek következtében a helyszínen életét veszítette.

A nyomozók a két férfit beazonosították és ellenük országos elfogatóparancsot adtak ki, amelynek eredményeként O. Zsoltot Enyingen és K. Barnabást Siófokon 2017. augusztus 15-én a késő esti órákban elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói őket gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.