Emberölés Szegeden

2019. 02. 27., sze - 09:37
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismerősét fojtotta meg egy nő Szegeden. A holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban.

A Szegedi Rendőrkapitányságon 2018 júliusában indult eljárás egy helybeli asszony eltűnésének ügyében. A beszerzett információk eredményeként felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében életellenes cselekmény állhat, melynek feltételezett elkövetője az egykori barátnő.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában veszett össze, melynek során a 44 éves asszony megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta. Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályával együttműködve, 2019. február 26-án tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, míg társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztés tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.