Engedély nélkül vitte el az autót

2017. 10. 04., sze - 09:53
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök egy 25 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A nagykapornaki lakos 2017. október 3-án az éjszaka folyamán Nováról, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül vitte el egy Renault típusú jármű kulcsát, majd a ház előtt parkoló gépkocsival Bak irányából Pölöske felé elhajtott. Útközben eddig ismeretlen körülmények között letért az útról és balesetet szenvedett. A kiérkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, valamint adatai egyeztetése során az is kiderült, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezik.

Az egyenruhások a 25 éves férfit elfogták, előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd ittas járművezetés vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

a

a

í


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.