Épülő házból loptak

2018. 09. 10., h - 08:39
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Fiatalok loptak a hétvégén Győrújbaráton.

A rendelkezésre álló adatok szerint Győrújbaráton egy épülőfélben lévő házba ment be egy 16 és egy 19 éves helybéli fiú 2018. szeptember 8-án hajnalban, majd onnan ellopták a hűtőben tárolt élelmiszereket, édességeket, gyógyszereket, továbbá 2 karton purhabot. Másnap hajnalban szórakozás után hazatérve újra visszamentek a házhoz és a mellette lévő faházban lefeküdtek aludni. Kora délután - miközben elhagyták a tárolót - felfigyelt rájuk a ház tulajdonosa és értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították a két fiatalt. A nyomozók lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a tolvajokat, akik beismerő vallomást tettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy órán belül 13 migráns

Összesen öt migráns kamionokban megbújva, további nyolc pedig gyalogosan próbált bejutni Magyarország területére.

 

Háromszáz

A rendőrök tizenöt percen belül elfogták azokat a rablókat, akik Miskolcon egy férfit bántalmaztak és elvették néhány száz forintját.