Étel és víz nélkül tartott állatok a tanyán

2016. 11. 24., cs - 16:08
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 69 éves férfival szemben.

Az eljárás adatai szerint a 69 éves bakonyi őstermelő rideg tartásban tartott a tanyáján szarvasmarhákat, sertéseket és lovakat. Egy 2016 áprilisában megtartott hatósági állatorvosi ellenőrzés feltárta, hogy a telepen az állatok a tartásukra alkalmatlan körülmények között, étel és víz nélkül voltak, részben szabadon engedve, részben zárt helyen. Az állatokon a kóros soványság egyértelmű jelei mutatkoztak, továbbá a hatóság szakemberei három szarvasmarha tetemet találtak. A szemlét követően a hatósági állatorvosok bejelentést tettek a Veszprémi Rendőrkapitányságon.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi állatorvos szakértő megállapította, hogy a gyanúsított által teremtett állattartási körülmények és az alapvető szükségletek kielégítésének a hiánya a három szarvasmarha pusztulását okozta, továbbá alkalmasak voltak arra is, hogy a teljes állományt érintve különös szenvedést okozzanak az állatoknak.

A Veszprémi Rendőrkapitányság a napokban befejezte a nyomozást az őstermelővel szemben és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.