Fegyveres önbíráskodó rendőrkézen

2022. 02. 04., p - 07:35
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tartozást akart behajtani alkalmi ismerősén egy 28 éves győri férfi.

A büntetőeljárás adatai szerint 2021. októberében Börcsön, az Öregszőlő utcában előzetes szóváltást követően egy 28 éves győri férfi fegyvert fogott alkalmi ismerősére. A fenyegetés közben hangosan szitkozódott, vélt pénzbeli tartozását követelve többször megrúgta, illetve leköpte a sértettet.  A bántalmazott feljelentését követően a rendőrség nyomozást indított, amelynek során  adatokat, információkat gyűjtöttek a bűncselekménnyel kapcsolatban, valamint a feltételezett elkövető tartózkodási helyének megállapítása érdekében. A fegyverrel fenyegetőzőt 2022. február 2-án 9 óra 5 perckor a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége egy győri ingatlanban elfogta, majd a helyi rendőrkapitányságra előállította őt. A fiatalember lakásán tartott kutatás során kábítószergyanús anyagmaradványokat foglaltak le a rendőrök.

A nyomozók fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntette, kábítószer birtoklásának vétsége, illetve egyéb vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a helybéli férfit. A Győri Rendőrkapitányság 2022. február 3-án előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészség felé.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.