Fegyverrel akarta rendezni a nézeteltérést

2021. 07. 24., szo - 12:03
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szolnoki férfi megöléssel fenyegette, majd gáz-riasztó pisztolyt fogott ismerősére. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a fegyveres támadót.

Egy szolnoki férfi megjelent az egyik helyi pizzéria előtt 2021. július 23-án 11 óra körül, és az ott tartózkodó ismerősét korábbi nézeteltérésük miatt megöléssel fenyegette. Ezt nyomatékosítva nadrágja zsebéből elővett egy forgótáras gáz-riasztó pisztolyt, amit a sértettre fogott. A fenyegetőző férfi ezután a sértettet több alkalommal ököllel megütötte, majd dulakodni kezdtek, ami közben sikerült a támadótól megszerezni a pisztolyt. Ezt követően a bántalmazó távozott a helyszínről. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a 27 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás során megállapításra került, hogy a jogsértő már előző nap is megfenyegette a férfit annak megölésével. A nyomozók a fegyvert a hozzá tartozó lőszerekkel együtt lefoglalták.    

A Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság vétség és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.