Fegyvert rántott, hogy akaratát érvényesítse

2021. 11. 09., k - 14:16
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gáz-riasztó fegyverrel fenyegetőzött, majd lövöldözni kezdett egy 19 éves kiskőrösi férfi, akit a rendőrök másfél órával később elfogtak.

Italozni ment egy 19 éves férfi Páhi egyik kocsmájába tegnap este. Mikor már eleget ivott, megjelent a sörözőben ismerőse, akivel korábban nézeteltérése volt. A fiatal odament az újonnan érkezőhöz és kérte, hogy menjen ki vele a kocsma elé beszélgetni, de a férfi többszöri kérés ellenére sem mozdult. Ekkor a kérlelő agresszívvá vált, majd elővett egy gáz-riasztó pisztolyt a nadrágjából, és rászegezte ismerősére. Időközben megjelent testvére, aki arra próbálta ösztönözni, hogy tegye le a fegyvert, és menjenek inkább haza. A családtag unszolására beszálltak az autóba, azonban ahelyett, hogy békésen távoztak volna, a garázda fiatal fogta a fegyverét, és a lehúzott ablakon lövöldözni kezdett a levegőbe.

A rendőrök a garázdát másfél órával később elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A kiskőrösi férfi beismerő vallomást tett, a helyi rendőrkaptányság nyomozói felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt folytatnak eljárást vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.