Fejlemények - gyanúsítások

2020. 03. 09., h - 13:09
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci robbanás rendőrségi vizsgálatának eddigi megállapításai szerint továbbra sem utal adat szándékosságra.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2020. március 7-én este robbanás történt egy Vác, Vám utcai társasházban. Tűz nem keletkezett, az épületet 108 embernek kellett ideiglenesen elhagynia, ők azóta visszatérhettek otthonukba.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szakértők bevonásával kezdték meg a robbanás keletkezési okának és körülményeinek vizsgálatát.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a robbanás keletkezési helyén, egy harmadik emeleti lakás konyhájában az ott tartózkodó két férfi egy hatástalanítottnak vélt II. világháborús gránátot izzított a gáztűzhelyen, amikor bekövetkezett a detonáció. A két férfit könnyű sérüléssel látták el a mentők.

A lakás átvizsgálásakor a rendőrök nagy mennyiségben találtak hatástalanítottnak vélt régi lőszereket, harcászati eszközöket, fegyvereket, II. világháborús relikviákat, ezek vizsgálata tűzszerész-, illetve fegyverszakértő bevonásával folyik. A lefoglalt eszközöket a két gyűjtőszenvedélyű férfi előzőleg hatástalanítottként szerezte be, vásárolta meg, majd azokból különböző emléktárgyakat készített. Velük szemben robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a felrobbant II. világháborús gránátot egy kókai illetőségű férfitől vették, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével 2020. március 9-én reggel otthonában elfogtak, előállítottak. Kihallgatásával egy időben kókai házában megkezdődött a helyszíni szemle és a kutatás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.