Fejszével esett a haragosának Konyáron

2021. 08. 20., p - 09:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrse súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy kismarjai lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a 19 éves férfi egy konyári ingatlanban szóváltásba keveredett az édesanyja élettársával 2020. augusztus 20-án 22 óra körül. A gyanúsított magához vett egy fejszét, majd azzal egy alkalommal fejen ütötte a haragosát, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

A derecskei rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.