Feladta magát

2018. 11. 12., h - 16:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrségi felhívás hatására önként feladta magát az a férfi, aki társával bántalmazott egy színművészt Budapesten.

Egy 35 éves palesztin állampolgár 2018. szeptember 9-én 3 óra körül egy belvárosi szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy színművésszel, majd megütötte. A külföldi férfi társaságában lévő V. Dávid is közbeavatkozott és ő is bántalmazta a sértettet, majd a két férfi elmenekült a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a két férfit azonosították, majd a palesztin állampolgárt 2018. november 7-én zuglói lakásán elfogták. A rendőrök az elkövetőt garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd társa ellen november 8-án elfogatóparancsot adtak ki.

A 28 éves budapesti V. Dávid november 12-én reggel önként ment be az V. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók -  társához hasonlóan - garázdaság vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.