Fellökték, majd kirabolták az idős asszonyt

2018. 02. 01., cs - 04:25
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök fél napon belül azonosították és elfogták mindhárom gyanúsítottat.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három helyi lakos ellen.

A nagykanizsai Vásárcsarnok egyik kijáratánál 2018. január 31-én 9 óra 27 perckor egy 70 éves nőt fellökött három ismeretlen fiatal, a földön fekvő sértettől elvették a táskáját - a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt -, majd elszaladtak. Az asszony a rablás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A nagykanizsai nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, aminek eredményeként 10 óra 55 perckor elfogták a 22 éves és a 23 éves gyanúsítottat, fiatalkorú társukat pedig 17 óra 25 perckor. Mindhárom férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásuk megkezdődött.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.