Felnevelték, majd ellenük fordult

2022. 02. 03., cs - 12:54
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szüleit lopta meg és zaklatta egy 26 éves kiskunhalasi férfi, akit közel egy tucat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak a helyi rendőrkapitányság nyomozói. Az egyenruhások tegnap őrizetbe vették a férfit és kezdeményezik letartóztatását.

Feljelentést tett egy kiskunhalasi lakos tavaly májusban, miszerint a háza előtt parkoló, általa használt járművet egy ismeretlen elkövető feltörte, és ellopta belőle a forgalmi engedélyt, a tankolókártyát és egy sövénynyíró gépet. A nyomozók úgy vélték, hogy a bejelentő fia az elkövető, aki kihallgatásán be is ismerte bűnösségét.

 Az esetet több bűncselekmény követte, ezeknél szülei lakásába tört be a tolvaj. A férfi mindent elvitt, amit csak ért: festményt, porcelán dísztárgyakat, kávéfőzőt, asztalt, saválló tartályt, de még a klímát is leszerelte a falról. Eközben nagyobb mennyiségű fát is lopott édesapja erdejéből. A szülők és gyermekük kapcsolata egyre romlott. A családi viszály odáig fajult, hogy a 26 éves helybéli többször megfenyegette a szüleit, hogy felgyújtja a házukat, és megöli őket. A zaklatások miatt a bíróság távoltartást rendelt el, azonban a problémáknak ez sem vetett véget.

A nyomozók azt gyanítják, hogy nem csak a szülőket károsította meg a férfi. Úgy sejtik, hogy az egyik novemberi este engedély nélkül vitt el egy teherautót az egyik telephelyről, amivel útközben balesetezett, majd megrongálva visszavitte azt. Akkor este egy másik kamiont is elvitt, amit szintén összetört, majd hazafelé még szerszámot és navigációt is volt ideje lopni. A tolvaj idén januárban ismét többször betört szüleihez, és kifosztotta lakásukat. Egy ízben a rendőrök mintavételre is előállították a férfit, mert a gyanú szerint kábítószert fogyasztott. A kirendelt szakértő cannabis fogyasztásának a tényét igazolta. A sorozatos bűncselekményeknek a rendőrség vetett véget, mivel tegnap őrizetbe vették a férfit. A Kiskunhalasi nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.