Felniket és bicikliket lopott rendszeresen a férfi, a rendőrök elfogták

2020. 05. 21., cs - 13:21
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Társasházak tárolóhelyiségeibe tört be a 32 éves sárkeresztúri férfi, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ellene folytatott ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, veszprémi, várpalotai és pétfürdői lakosok feljelentései alapján indultak nyomozások ismeretlen tettes ellen, aki 2019. szeptember és október hónapokban e három városban lévő lakóingatlanok lakattal lezárt, illetőleg záratlan pince- és tárolóhelyiségeibe bement, onnan kerékpárokat, felnire szerelt gumiabroncsokat, valamint szerszámgépet és radiátorokat vitt el.

A cselekmények eredményeként az ismertté vált tíz sértettnek összesen közel egymillió forint lopási kára keletkezett. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a veszprémi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 32 éves sárkeresztúri férfit, akit hasonló bűncselekmények elkövetése miatt más eljárásban Budapesten időközben előzetes letartóztatásba helyeztek. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd a tényállás felderítését helyszíni kihallgatás keretében folytatták.

Az egyik helyszínről ellopott kerékpár két alkalommal is gazdát cserélt, majd a veszprémi rendőrök az utolsó vásárlótól lefoglalták, és a jogos tulajdonosának kiadták.

A nyomozás során azt is megállapították, hogy a gyanúsított 2019. október 19-én egy székesfehérvári gazdasági társaság telephelyéről is lopott használt gépalkatrészeket pár ezer forint értékben. A férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.