„Fogva tartanak és le fogják vágni az ujjaim!”

2021. 09. 19., v - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az unokázós csalók ezzel csaltak ki pénzt és ékszereket egy idős asszonytól – most a budapesti rendőrök kezdeményezték letartóztatásukat.

Az Egyesült Királyságban bejegyzett telefonszámról hívtak fel egy 75 éves budapesti asszonyt tavaly júniusban. A telefonáló magát a sértett fiának kiadva azt állította, hogy bajba került és egy újbudai lakásban tartják fogva. A kétségbeesett nőnek előadta, hogy ha nem segít kifizetni a többmilliós tartozását, akkor nem fogják szabadon engedni és levágják az ujjait. Az idős nő magához vette a közel félmillió forintnak megfelelő valutát, és a több mint másfél millió forint értékű aranyékszert, amit a telefonáló utasításának megfelelően egy angyalföldi cím előtt rakott le.  

A fővárosi rendőrök nemsokkal a csalás után azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 26 éves K. Györgyöt és 58 éves B. Anikót, harmadik társukra, a 32 éves Sz. Krisztiánra 2021. szeptember 16-án került bilincs.

A bíróság a csalás bűntett miatt folytatott eljárásban tavaly elrendelte K. György és B. Anikó letartóztatását, a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság pedig őrizetbe vétele mellett kezdeményezte Sz. Krisztián letartóztatását is.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.