Fogva tartották, megverték és futtatták 16 éves áldozatukat

2020. 04. 16., cs - 10:11
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezte be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya annak az ügynek a nyomozását, amelyben egy 35 éves férfi, valamint 22 éves élettársa gyanúsított.

A nyomozás adatai szerint a Hajdú-Bihar megyéből származó C. Sándor és élettársa, S. Cintia pilisi tartózkodási helyükön 2018 márciusától 2018 augusztusáig elszállásolták, kábítószerrel kínálták kiskorú áldozatukat, majd arra kényszerítették, hogy pénzért férfiakkal létesítsen szexuális kapcsolatot.

A 16 éves lány kezdetben önként időzött barátnőjénél, a bántalmazások 2018. július elején kezdődtek. C. Sándor minden ok nélkül felpofozta, ököllel ütni kezdte a fejét, bordáit, gyomrát, végül a földre kerülve a sértettet tovább rugdosta. Később folytatta a bántalmazást, a sértett az udvarra menekült előle, ám támadója két kést dobott utána, majd lefogta. Egy ruhadarabot tekert a lány nyaka köré és eszméletvesztésig fojtogatta. A hideg víztől magához térő, a szobába berángatott és megfenyegetett áldozat kénytelen volt közösülni bántalmazójával. Később hetente több alkalommal kellett ezt megtennie, sőt az is előfordult, hogy S. Cintia nemcsak hogy végignézte a kiskorú bántalmazásait, de folyamatosan hergelte élettársát.

Egy idő után C. Sándor pénztelenségre hivatkozva futtatta a lányt, akinek álnéven és magát nagykorúnak hazudva kellett a beszervezett férfiakkal közösülnie. A családja megölésével folyamatosan megfélemlített áldozat nem mert ellenkezni, tette amire kényszerítették. A rémálom 2018 augusztusában ért véget, a lány egy adandó alkalommal felhívta szüleit, akik kimenekítették gyermeküket.

A letartóztatott C. Sándor tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, szabadlábon védekező élettársa nem tett vallomást. Az emberkereskedelem bűntettének, kerítés bűntettének és kóros szenvedélykeltés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest megyei vizsgálók befejezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.