Föld alól bújtak ki a kábeltolvajok

2018. 12. 11., k - 12:30
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kisgyermekével sétált a Miskolci Rendőrkapitányság Lopási Alosztály helyettes vezetője, amikor egy aknából kábeltolvajok bújtak elő.

A Miskolci Rendőrkapitányság Lopási Alosztály helyettes vezetője Miskolcon, a Lévay József utcában, szabadidejében sétált kisgyermekével 2018. december 10-én 13 óra körül, amikor a föld alól férfiak bújtak elő kezükben levágott kábelekkel, amiket egy autóba pakoltak.

A rendőr azonnal értesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletesét. A megadott személyleírás és rendszám alapján a járőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították az öt jászkíséri férfit, illetve lefoglalták a mintegy 120 méter rézkábelt, amelynek értéke eléri a 700 000 forintot.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az őrizetbe vett jászkiséri férfiakkal szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.