Forgalomból kivont román lejt váltottak, elfogták őket

2019. 10. 25., p - 09:16
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Nagygyimóton igazoltatták a két román elkövetőt.

Az eljárás adatai alapján egy állampolgár értesítette a rendőrséget 2019. október 20-án 15 óra körül arról, hogy Pápán ismeretlen tettesek az egyik bankautomatánál több mint százezer forintot csaltak ki tőle oly módon, hogy forgalomból kivont, értéktelen román lejt adtak neki cserébe. A rendőrök 2019. október 23-án Nagygyimót belterületén igazoltatták a személygépkocsival közlekedő feltételezett elkövetőket. A 45 éves és a 34 éves román állampolgárt ezt követően a rendőrök elfogták, majd előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, és a nyomozók - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként kihallgatták őket. Az adatgyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy a két férfi 2019 októberében további személyeket ejtett tévedésbe. Pénzváltás ürügyén szólították meg a sértetteket, és arra kérték őket, váltsanak számukra román lejt magyar forintra. Az elkövetők cserébe forgalomból kivont, értékkel nem bíró valutát adtak át nekik.

A kért román állampolgár ellen többrendbeli csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.