Fővárosi edzőtermek öltözőiből lopott – a rendőrség elfogta a gyanúsítottat, és lezárta az ügy vizsgálatát

2020. 12. 08., k - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Volt, hogy a szekrényből elvitt kulccsal a sértett lakásába is bejutott a tettes.

Két XVI. és egy XV. kerületi edzőterem öltözőjéből loptak 2019 őszén. Az elkövető öltözőszekrényeket feszített fel, és vitt mindent, amit talált: pénzt, telefont, elektronikai eszközöket, iratokat, kulcsokat, szemüveget. Az egyik helyszínről eltulajdonított bankkártyáról pénzt is tudott felvenni, mert mellette volt a PIN kódja is. A sértett kulcsával elment annak lakására (a címet a szekrényben talált okmányokból tudta), és innen is lopott. A bűncselekményekkel okozott kár megközelíti az egymillió forintot.

A feltételezett elkövetőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitányság azonosította. H. Tamás 28 éves gyömrői lakossal szemben lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, az iratokat az ügyészségnek küldik meg.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.