Fülön csípték a betörőket
A kalocsai rendőrök pár perc alatt a helyszínre értek, majd elfogtak egy 58 éves és 35 éves férfit, amint éppen kirámolták egy nemrégiben elhalálozott ismerősük udvarát.

Az egyik kalocsai kocsmában találkozott tegnap előtt két miskei férfi, akik iszogatás közben megbeszélték, hogy betörnek egy nemrég elhunyt ismerősükhöz. A kiszemelt házhoz gyalog érkeztek, majd bemásztak annak kerítésén. Az udvaron fém hulladékokat találtak, amiket egy zsákba kezdtek gyűjteni. A rámolásra felébredt az alvó özvegy, azonban nem mert kimenni a házból, ezért egy ismerősét hívta segítségül. A bajbajutotthoz érkező férfi egy zseblámpával pásztázta végig az udvart, majd meglátta a tolvajokat, akik egy gépjármű mellett bújtak meg. Ekkor értesítették a rendőröket, akik pár perc elteltével ki is értek a helyszínre. A két férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki lopás miatt.
A duó 35 éves tagjának nem ez volt az első ilyen esete: tavaly novemberben egy telephely raktárhelyiségébe ment be. Innen szerszámokat, akkumulátortöltőt és egy benzinmotoros fűkaszát lopott. A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.