Garázdaság Budakalászon

2018. 12. 12., sze - 08:56
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 37 éves budakalászi férfit, aki megrongált egy háza előtt parkoló gépkocsit.

A nyomozás adatai szerint M. József 2018. december 10-én 18 óra 40 perckor Budakalász, Vasút sor végén felmászott egy az út szélén, a háza előtt parkoló Opel típusú személygépkocsi motorháztetejére – mivel az olyan helyen parkolt, hogy a kaput nem tudta tőle kinyitni - majd azon ugrálni kezdett. A férfi ezt követően a házába bement. Az esetről a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A szentendrei rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit még aznap elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak.

"

A Szentendrei Rendőrkapitányság 37 éves férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

"

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.