Gázolajat loptak, elfogták őket

2018. 08. 15., sze - 12:19
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében a rendőrök elfogtak három férfit, akik egy részvénytársaság földjén működő öntözőberendezés tartályából lefejtették az üzemanyagot.

Több mint 100 liter gázolajat lopott el három férfi egy öntözőberendezés üzemanyagtartályából Békés megyében. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2018. augusztus 14-én 0 óra 15 perc körül ellenőrizték őket Mezőkovácsházán, a Battonyai úton. A kocsijuk csomagtartójában egy műanyag kanna, az utastérben pedig egy műanyag hordó volt. A bennük lévő gázolaj eredetét a férfiak nem tudták igazolni, ugyanakkor a rendőrségre sem érkezett lopásról bejelentés.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei megkérték a területen működő, mezőgazdasági termeléssel foglalkozó részvénytársaság munkatársait, hogy ellenőrizzék az öntözőberendezéseiket. Ekkor derült ki, hogy az egyiknek az üzemanyagtartályáról letörték a lakatot és egy locsolócsővel 127 liter gázolajat fejtettek le belőle. A cég - éppen a lopások megelőzése, illetve felderítése érdekében - színezi az üzemanyagot, így egyértelművé vált, hogy a lőkösházi férfiak autójában az öntözőberendezésből kilopott gázolajat találták meg a rendőrök. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindhárom férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

gázolajlopás Mezőkovácsházi Rk. 20180814

gázolajlopás Mezőkovácsházi Rk. 20180814


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.