Gépkocsifeltörés-sorozatnak vetettek véget a józsefvárosi nyomozók

2020. 04. 19., v - 05:44
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A jelblokkolás módszerét használó férfiakat a rendőrök elfogták, a csapatot tíz autófeltöréssel hozták összefüggésbe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei összehangolt akció során fogtak el három férfit 2020. április 16-án, akiket bűnszövetségben elkövetett lopással gyanúsítanak; a nyomozás adatai szerint a három férfi két hónap leforgása alatt tíz autót tört fel a VIII. és a X. kerületben. A csapat az esetek többségében az autók távirányítású lezárását jelblokkolóval akadályozta meg, de akadt olyan eset is, amikor a gépkocsi ablakát törték be, hogy az utastérben, illetve a csomagtartóban hagyott értékekhez hozzáférjenek.

A 2020. január 6-a és március 11-e között elkövetett lopások során a 46 éves P. Sándor az összes bűncselekménynél jelen volt, míg társai, az 55 éves Cs. Károly nyolc, a 30 éves L. Gábor négy alkalommal vett részt az autófeltörésekben. A három férfi az autókból többek közt tabletet, laptopokat, fényképezőgépeket, objektíveket, valamint iratokat és személyes használati eszközöket vitt el. 

A VIII. kerületi rendőrök a nyomozás során számos kamerafelvételt elemeztek, és széleskörű adatgyűjtést folytattak le, melynek eredményeként azonosították a csoport tagjait, és felderítették a sorozatban elkövetett lopásokat. 

A nyomozók az autófeltörők elfogását követően P. Sándort 11 rendbeli, Cs. Károlyt 9 rendbeli, L. Gábort 4 rendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az eljárás során a nyomozók lefoglaltak három jelblokkolót és több számítástechnikai eszközt is.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segített

Szabadnapos rendőrt értesített egy sértett, akinek nyitva hagyott autójából ellopták pénztárcáját, benne személyes irataival és készpénzével Mezőkövesden.