Gépkocsikat tört fel

2019. 01. 26., szo - 06:14
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alig szólalt meg a temetés kezdetét jelző harang Győrben, amikor egy férfi a szertartásra érkező gyászolók autói közül kettőt is feltört. A rendőrök tetten érték és elfogták.

A megyei rendőr-főkapitányság és a Győri Rendőrkapitányság nyomozói 2019. január 25-én 9 óra 10 perckor egy gyanúsan viselkedő férfira lettek figyelmesek az egyik győri temető parkolójában. A férfi, az aznap 9 órakor kezdődő temetésre érkező gyászolók leparkolt autóit járta körbe, majd a szertartás kezdetét jelző harang megszólalását követően, rövid idő alatt két gépkocsit is feltört. Az egyikben egy női táskát talált, amiből készpénzt lopott. A nyomozók a második kiszemelt jármű kinyitása közben tetten érték és elfogták a tolvajt.  

A rendőrök K. Tamás 33 éves zalaegerszegi lakost a rendőrkapitányságra előállították, ahol - őrizetbe vétele mellett - lopás és annak kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az áldozattá válás elkerülése érdekében az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

  • Személyes iratokat, pénzt, bankkártyát és a gépjármű okmányait soha ne hagyja a gépkocsiban!
  • Mobiltelefont, GPS-t és egyéb értékes műszaki cikket semmilyen körülmények között ne hagyjon az utastérben vagy a kesztyűtartóban!
  • Mindig zárja be az ajtókat, az ablakokat húzza fel, amennyiben gépjárműve rendelkezik riasztóval, indításgátlóval, kormánybilinccsel, sebességváltó zárral stb., használja azokat!
  • Autórádiójának előlapját, GPS készülékének és telefonjának tartószerkezetét se hagyja a gépkocsiban!
  • Kiszállás után mindig ellenőrizze a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.