Gépkocsikat tört fel a megalapozott gyanú szerint – elfogták a nagykanizsai rendőrök

2020. 09. 01., k - 14:54
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 17 éves férfi 4 autót is felnyitott, egyiket el is vitte.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást több olyan bűncselekmény elkövetése miatt, ahol az elkövető több gépjárművet is kinyitott 2020. augusztus 29-e és augusztus 30-a között Nagykanizsán és Becsehelyen.

A nagykanizsai rendőrök miután azonosították az elkövetőt – egy 17 éves férfit –2020. augusztus 30-án este elfogták.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi Nagykanizsán, a Rákóczi utcában több autót is felnyitott, és az egyik autóból egy táblagépet, és egy táskát is elvitt. A nagykanizsai Zrínyi Miklós utcában parkoló gépjármű jobb hátsó tolóajtajának üvegét törte be és kutatott, de végül az autóból nem vitt el semmit. Nem sokkal később egy Ady Endre utcában parkoló Citroen típusú autót kinyitott, onnan szerszámokat lopott, majd a kesztyűtartóban talált pótkulccsal elindította a gépjárművet és a 7-es számú úton haladva Becsehely felé közlekedett, ahol még két autót kinyitott és iratokat, bankkártyát és egy táskát is elvitt. A bankkártyát később egy vásárlás alkalmával használta is.

A gyanú szerint ugyanez a férfi 2020. augusztus 30-án 19 óra körül egy becsehelyi étteremben benyúlt a pult mögé, és dohányterméket tulajdonított el.

A nyomozók a férfi elfogását követően lopás, lopás kísérlet és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.