Gépkocsit lopott Téten, a rendőrök egy órán belül elfogták

2020. 10. 22., cs - 18:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elkövető beismerte tettét, elmondása szerint cselekményét megbánta.

A Győri Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 32 éves lovászpatonai lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2020. október 21-én 21 óra 16 perckor Téten, egy benzinkútnál álló gépjárművet – mialatt abból a sofőr kiszállt és a kocsitól két méterre eltávolodott – eltulajdonított.  A járművel Sokorópátkára hajtott, a gépkocsit egy ház udvarán leállította, majd onnét elsétált. A rendőrök 2020. október 21-én 22 óra 5 perckor igazoltatták a községben gyalogosan közlekedő férfit, aki láthatóan zavartan viselkedett. Az ellopott jármű vezetője felismerte a gépkocsilopót, így az egyenruhások őt elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, ezt követően őrizetbe vették.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.