Gyorsan visszakapta eltűnt mobilját a francia drukker

2021. 06. 23., sze - 11:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az I. kerületi rendőrök pár órán belül elfogták a férfit, aki megpróbálta eladni a megtalált telefont.

A szerdai Európa-bajnoki mérkőzésre érkezett az a francia szurkoló, akinek nadrágzsebéből 2021. június 22-én hajnalban a fővárosban, egy VII. kerületi szórakozóhelyről távozóban tűnt el mobilja. A férfi délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. Kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést. A rendőrök néhány órán belül megtalálták a telefont és azt a férfit, aki elmondása szerint a járdán megtalálta, majd megpróbálta eladni a készüléket. A 47 éves P. Attilát jogtalan elsajátítás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, a sértett pedig még aznap visszakapta a 150.000 forint értékű mobilját. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.