Halálos balesetet okozott

2019. 04. 22., h - 08:02
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki egy építés alatt álló autópálya-szakaszra hajtott fel gépkocsijával Csehországban, majd balesetet okozott, és ennek következtében a mellette utazó férfi életét vesztette.

Halált okozó közúti baleset okozása miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 29 éves almáskeresztúri férfi ellen. A férfi 2017. december 21-én 19 óra körül a Cseh Köztársaság D1 jelzésű autópályáján közlekedett magyar honosságú személygépkocsijával Németország irányából Brno irányába, a jobb első ülésen pedig egy másik magyar állampolgárságú férfi utazott mellette. A gépkocsivezető arra lett figyelmes, hogy az autópályán közlekedő járművek feltorlódtak, ezért autójával lehajtott az autópályával párhuzamos főútra. A főútvonalon Velké községet elhagyva visszatért az autópályára annak ellenére, hogy az építés alatt álló szakaszra történő behajtást „Mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtábla tiltotta. Az építés alatt álló útszakaszon a gépkocsivezető nem tudott megállni az úttest vége előtt, ezért az építési területre zuhant, majd a jármű jobb elejével egy vasbeton hídszerkezetnek hajtott, végül a szalagkorláton keresztül az úttestnek csapódott.

A baleset során a sofőr mellett utazó férfi olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy kórházba szállítását követően meghalt.

A Magyarország határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek az illetékességi területén a terhelt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található. Ennek megfelelően az ügy vizsgálatát a Szigetvári Rendőrkapitányság végezte, majd annak befejeztével az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Olaszországba indultak, Dombegyházig jutottak

Olaszországba akarta eljuttatni Magyarországra illegálisan érkezett honfitársát egy pakisztáni férfi. A rendőrök Békés megyében, Dombegyház közelében feltartóztatták őket. Az embercsempészéssel gyanúsítható férfit a rendőrség őrizetbe vette, a határsértőt átadták a román hatóság képviselőinek.

 

Római parti betörő

Az óbudai nyomozók befejezték annak a férfinek az ügyét, aki hat alkalommal tört be Budapest III. kerületében lévő büfékbe és egy szórakozóhelyre.

 

A birka csak ürügy volt

A csongrádi rendőrök néhány órán belül elfogták azt a helybeli fiatalt, aki készpénzt vitt el az egyik ismerősétől.

 

Afgán és szír határsértők Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.