Halmozta a szabályszegéseket

2021. 05. 25., k - 12:55
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi rendőrök a hétvégén intézkedtek egy 28 éves drágszéli férfival szemben, aki ittasan, vezetői engedély nélkül közlekedett. A sofőr olyan gépkocsit vezetett, melyre más autó rendszámát szerelte fel.

Pakson ellenőriztek egy Nissan típusú személygépkocsit és annak vezetőjét 2021. május 22 -én 03 óra 02 perckor az egyenruhások. Az intézkedés során munkatársaink megállapították, hogy az autóra felszerelt rendszámot egy Suzukira adták ki a hatóságok. A 28 éves drágszéli férfi elmondta a rendőröknek, hogy a kocsira ő szerelte fel a hatósági jelzést, mert korábban a Nissanra kiadott rendszámot a rendőrök elvették tőle, mert a gépkocsit korábban már kivonták a forgalomból.

Munkatársaink a sofőrt is ellenőrizték, aki nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mert korábban több évre eltiltották a jármű vezetésétől. Az eltiltás ugyan lejárt, de a férfi azóta sem rendelkezik érvényes jogosítvánnyal. A rendőrök megszondáztatták az autó vezetőjét, mely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították.

A Paksi Rendőrkapitányságon a 28 éves drágszéli férfival szemben – az általa elkövetett bűncselekmények és szabálysértések miatt – több eljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.