Halmozta a szabályszegéseket, egy kerítés állította meg

2020. 07. 13., h - 15:17
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kocsolai férfi ellen indítottak büntetőeljárást a dombóvári rendőrök, aki jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy autóval, melyet ismerőse háza elől vitt el. A bajt tetézte azzal, hogy balesetet okozott, megsérült és még a biztonsági övet sem használta.

Bejelentés érkezett 2020. július 13-án éjjel háromnegyed egy után, hogy egy autó kerítésnek csapódott Kocsolán. Munkatársaink rövid időn belül a helyszínre értek. Megállapították, hogy az autót egy 21 éves helyi férfi vezette, akit megszondáztattak, ami magas értéket mutatott. Az elsődleges adatgyűjtések során kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezik jogosítvánnyal, nem használta a biztonsági övét, és még meg is sérült a balesetben. A kocsiról kiderült, hogy a fiatal azt egy ismerősétől, annak engedélye nélkül vitte el a balesetet megelőzően.

A 21 éves férfit előállították, elszámoltatták és gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt. Büntetőeljárást indítottak ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt is. Felelnie kell azért is, mert jogosítvány nélkül vezette az autót, továbbá nem használta a biztonsági övét és még balesetet is okozott. Az elkövető tettére azt a magyarázatot adta, hogy nagyon sokat ivott, sétált hazafelé, amikor úgy döntött, hogy autóval megy tovább, ezért elvitte ismerőse utcán parkoló kocsiját engedély nélkül. Ittassága miatt nem tudott bevenni egy kanyart, és egy kerítésnek csapódott.

Az eset körülményeinek további vizsgálatát a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.