Halott csecsemőt találtak Versenden

2019. 12. 19., cs - 10:03
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.

A rendőrségre 2019. december 18-án 9 óra 27 perckor arról érkezett bejelentés, hogy egy állapotos versendi nő valószínűleg titkon szülte meg gyermekét, majd a csecsemőt eltűntette valahová.

A rendőrök kimentek az asszonyhoz, aki azt mondta, hogy nem volt terhes, és önként vállalta az orvosi vizsgálatot. Az azonban azt állapította meg, hogy a nő a közelmúltban szülhetett, és azonnali műtétre szorul. A nő ekkor már elmondta a rendőröknek, hogy valóban szült, a gyermeket pedig egy festékes vödörben rejtette el. A rendőrök a ház udvarán, egy szekrényben meg is találták a festékes vödröt, abban pedig az újszülöttet.  Tekintettel arra, hogy a halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetése miatt nyomozást rendelt el.

A 36 éves nőt továbbra is kórházban kezelik, nincs kihallgatható állapotban.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.