Hamis aranytömbbel kereskedett

2017. 04. 01., szo - 08:32
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök a sértett lakásán fogták el azt a román állampolgárt, aki közel hatmillió forint készpénzért adott el egy aranynak látszó fémtömböt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 40 éves román állampolgár 2017. március 30-án 13 óra 30 perc körül felment a sértett újbudai lakására, ahol közel hatmillió forint készpénzért eladott egy aranynak látszó fémtömböt. A sértett ezt követően a lakásában hagyta a férfit és elment, hogy bevizsgáltassa az „aranytömböt”. A férfi, amikor leért a kocsijához észrevette, hogy valami nincs rendben a tömbbel, majd felnézett a lakásához és látta, hogy a román férfi az erkélyén átmászva próbál betörni a szomszéd lakásba.

A sértett értesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd megállapították, hogy ellene több elfogatóparancs van érvényben csalás és zaklatás bűntett miatt.

 
 
Az újbudai rendőrök a férfit előállították a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett – csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.