Három gyanúsított, egy eset

2021. 05. 04., k - 12:58
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt nyomoznak a rendőrök a pécsi késelés ügyében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. május 3-án 15 óra 30 perc körül egy 23 éves pécsi férfi Pécsett, a Lahti utcában korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett, majd össze is verekedett két másik férfival. A vita során a férfi a nála lévő késsel többször nyakon szúrta az egyik vitapartnerét, egy 35 éves férfit, majd autójával elmenekült a helyszínről. Az eset során a sértett súlyosan megsérült. Az eddig beszerzett adatok alapján az összetűzést követően a menekülő férfi autóját egy kővel megdobták, majd a helyszínt a megszúrt férfi 29 éves társa is elhagyta.

A késelés feltételezett elkövetőjét két órán belül, a 29 éves férfit még az este folyamán elfogták a rendőrök. Előállításukat követően mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként, ellenük garázdaság, míg a 23 éves férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – súlyos testi sértés miatt is nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.