Három kerékpárt lopott egy nap alatt

2017. 11. 04., szo - 08:05
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a decsi nő ellen.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott több rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy decsi lakos ellen.

Az 55 éves nő a nyomozás adatai szerint 2017. június 26-án három lezáratlanul hagyott kerékpárt lopott el Decs közterületeiről.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerte a bűncselekmények elkövetését. Az eljárásban szabadlábon védekezhet.

A rendőrök a nála végzett házkutatás során a kerékpárokat megtalálták, lefoglalták és a sértettek részére visszaadták.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.

A rendőrség az áldozattá válás elkerülésének érdekében arra hívja fel a figyelmet, hogy:

  • mindig zárják le a kerékpárt, lehetőleg megfelelő minőségű lakattal!
  • mindig valamilyen biztosan rögzített tárgyhoz – biciklitároló, lámpaoszlop, pózna – rögzítsék azt, valamint
  • forgalmas, jól látható, lehetőleg térfigyelő kamerákkal megfigyelt, helyen hagyják biciklijüket – ne eldugott kis utcában, kapualjban!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.