Hátba szúrta ismerősét

2018. 09. 17., h - 08:57
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai nyomozók egy 89 éves reszneki férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A nyomozás adatai szerint az idős férfi 2018. szeptember 16-án 11 óra körül Reszneken, a Kossuth Lajos utcában egy korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett ismerősével, akit egy alkalommal megszúrt a zsebkésével. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozók a 89 éves férfit otthonában elfogták, majd előállították a Lenti Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.