Házastársak drogbizniszét számolták fel az óbudai rendőrök

2020. 05. 09., szo - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A nőt és a férfit lakásukban fogták el a nyomozók.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2020. május 5-én tartottak kutatást egy Lajos utcai társasház egyik lakásában, mert a gyanú szerint az ott lakó K. Ferenc és felesége lakásukban, valamint a közelben található HÉV megálló környékén kábítószert árultak. A nyomozók a házaspár otthonában 32 gramm marihuánát, 35 gramm amfetamint, digitális mérleget és pénzt foglaltak le. 

A 33 éves K. Ferenc és a 34 éves G. Kitti a nyomozás adatai szerint 2018 telétől több mint 150 alkalommal adtak el marihuánát, ecstasyt és amfetamint óbudai otthonukban és a Lajos utcai társasház környékén. 

A nyomozók a férfit és a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, K. Ferencet őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság el is rendelt. Feleségével szemben szabadlábon hagyása mellett folytatja le az eljárást a kerületi rendőrkapitányság.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.