Heten őrizetben

2021. 08. 16., h - 15:06
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két család támadt egymásra Kétegyházán, többen megsérültek, egyikőjük a kórházban életét vesztette. A rendőrök hét férfit fogtak el, akik a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, vita alakult ki két család között Kétegyházán, a Nagy Sándor utcában 2021. augusztus 14-én kora délután. Többen összeverekedtek, négyen megsérültek. A rendőrök három férfit őrizetbe vettek és nyomozást rendeltek el, további három férfi ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, akik közül két férfit 24 órán belül Orosházán fogtak el a rendőrjárőrök.

Ma délelőtt Békéscsabán és Gyulán további két férfit állítottak elő és vettek őrizetbe a rendőrök, egyikőjüket a körözés alapján keresték.

A bántalmazás következtében szerzett sérüléseiben 2021. augusztus 16-án elhunyt egy férfi a gyulai kórházban, ezért a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaságon kívül, halált okozó testi sértés miatt is folytatja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az eset körülményeinek a kivizsgálását. A rendőrségen az a férfi is őrizetben van, aki a gyanú szerint a halállal végződő sérülést okozta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.