Hétvégi házba törtek be

2018. 03. 22., cs - 08:56
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pétervásárai rendőrőrs egyenruhásai elfogták a két mátraderecskei lakost.

Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint ismeretlen személyek 2018. március 3-án 11 óra és 2018. március 7-én 9 óra között egy mátraderecskei ingatlan udvarára – a kaput leemelve – bementek, majd a melléképületből kerékpárt, edényeket, valamint két talicskát tulajdonítottak el.

A rendőrök 2018. március 21-én gyanúsítottként hallgattak ki két helyi lakost, akik beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy az egyik talicskát már elcserélték egy kályhára.

Az Egri Rendőrkapitányság a 29 éves L. Nikolett és a 24 éves B. István ellen lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.