Holtan találtak egy férfit Csepelen - Frissítve

2020. 08. 02., v - 20:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 54 éves nőt és élettársát, egy 33 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. augusztus 1-jén 21 óra 52 perckor érkezett bejelentés a mentőszolgálattól, hogy Budapesten, a XXI. kerületi Szatmári utca egyik házában egy elhunyt férfit találtak.

A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak és tekintettel arra, hogy felmerült az idegenkezűség gyanúja, a BRFK Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen és a helyszínről hat főt állítottak elő.

Az életvédelmi nyomozók az adatgyűjtések és kihallgatások eredményeként 10 órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók az 54 éves T. Piroskát és élettársát, a 33 éves M. Dánielt kihallgatásukat követően őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.