Hoteltulajdonos és taxis segítette a madamot

2021. 09. 30., cs - 16:58
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több helyszínen csaptak le a baranyai rendőrök, egy kerítéssel gyanúsítható nőt, valamint két segítőjét fogták el.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján 2021. szeptember 29-én reggel fogtak el két férfit és egy nőt Pécsett, illetve Kozármislenyben. A gyanú szerint az egyik pécsi éjszakai bár üzemeltetője, egy 67 éves helyi nő márciustól prostitúciós tevékenység céljából anyagi ellenszolgáltatásért hotelekben biztosított szobát, illetve helyiséget, majd prostituáltakat közvetített ki a vendégei számára. Ezen kívül szintén pénzért esetenként az ismeretségi körébe tartozó férfiak számára lakásokra, rendezvényekre is szervezett, majd szállíttatott prostituáltakat. A szexmunkásokat egy 48 éves taxis vitte a különböző címekre, megvárta őket, majd a prostitúciós tevékenységért kapott összeget a fuvardíján felül átvette, és átadta azt a 67 éves nőnek. A rendőrök elfogtak egy 36 éves kozármislenyi férfit is, aki a gyanú szerint a pécsi hoteljében biztosította a helyet a prostitúciós tevékenységnek.  Az összesen négy helyszínen megtartott kutatás során a rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett autót, készpénzt, valamint nagyértékű porcelánokat találtak és foglaltak le.

Előállításukat követően a nyomozók mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként. A nő ellen kerítés, míg két társa ellen prostitúció elősegítése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.