Huszonegy elfogatóparanccsal a háta mögött próbált menekülni a TOP 50-es listán szereplő férfi

2021. 09. 23., cs - 05:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

​​​​​​​Többéves bujkálást követően 2021. szeptember 20-án fogták el P. Lászlót, aki a Célkörözési Szakegységek Európai Hálózata (ENFAST) keretében végrehajtott nemzetközi rendőri együttműködés nyomán Nagy-Britanniában, Londonban került rendőrkézre.

A szökevény 21 elfogatóparanccsal - amelyben a lopás mellett testi sértés is szerepelt - , több mint 14 év letöltendő szabadságvesztés büntetés végrehajtása elől próbált elrejtőzni. Az általa elkövetett bűncselekmények száma és a rá kiszabott jelentős mértékű szabadságvesztés indokolta, hogy a rendőrség által kezelt illusztris TOP 50-es listára is felkerüljön a neve.   

A többszörösen körözött férfi ügyét a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság információi alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya vette kézbe. Ennek eredményeként a brit társszervvel együttműködve sikerült a külföldi tartózkodási helyét megállapítani, majd elfogni.  

P. László büntetéseinek hossza akár növekedhet is, mivel több büntetőeljárás még jelenleg sem zárult le vele szemben.

A férfi kiadatásáról a későbbiekben döntenek a hatóságok.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.