Idén is folytatódik a komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés

2020. 01. 27., h - 07:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közösen a tavalyi évhez hasonlóan ismét ellenőrzést tartott péntek éjjel több belvárosi szórakozóhelyen, és azok környékén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Önkormányzat, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Budapesti Közlekedési Központ munkatársaival közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak 2020. január 24-én éjszaka.

Az akció során a rendőrök nemcsak közterületen csaptak le, hanem négy belvárosi szórakozóhelyet is ellenőriztek, mely során az eddigi legtöbb, 166 embert igazoltattak és hét embert állítottak elő; három embert rablás kísérlete, kettőt ittas járművezetés, egyet garázdaság, egyet pedig kábítószer fogyasztása miatt. Az éjjeli ellenőrzés ismételten a taxisokra is kiterjedt, egy sofőrt információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás – órapörgetés – miatt fogtak el. A rendőrök ezen kívül további 63 gépkocsit vontak ellenőrzés alá. Szabálytalan parkolás, közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása és regisztrációs matricával kapcsolat szabálysértések miatt feljelentést tettek, további három esetben helyszíni bírságot szabtak ki. A társhatóságok három esetben egyéb eljárást kezdeményeztek.

A BRFK a társszervekkel közreműködve, ebben az évben is, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja a komplex ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok közvetlen környezetében.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Határsértő Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.

 

Négy határsértő Mórahalomnál

A csoport jogellenesen jutott be Magyarország területére. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Fűrész 6

A Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei elfogták a láncfűrészlopás feltételezett elkövetőit.

 

Határsértők Kübekházánál

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.