Idős asszonyt loptak meg a besurranók, a rendőrök elfogták őket

2021. 09. 17., p - 10:41
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forintot lopott egy pápai idős asszonytól két Győr-Moson-Sopron megyei férfi.

A rendőrséget 2021. június 9-én délelőtt értesítette az idős sértett arról, hogy a szomszédjából hazaérve két idegen férfivel találkozott az udvarában, akik azt állították, hogy vasat szeretnének venni. A távozásuk után észrevette a nő, hogy a lakásban elrejtett megtakarított pénze eltűnt. A pápai nyomozók az adatgyűjtés eredményeként 2021. szeptember 15-én abdai otthonában igazoltatták a feltételezett elkövetők egyikét. A 24 éves férfit előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Másnap a Pápai Rendőrkapitányságon önként megjelent a társa is, egy 36 éves győri férfi. Mindketten beismerték tettüket és elmondták, hogy gépkocsival érkeztek Pápára, majd eközben felfigyeltek egy nyitott utcakapura. Bementek a ház udvarába, ahol a lakás bejárati ajtaját is nyitva találták. A házban több, mint egymillió forintot találtak, amit elloptak. Ezután az udvarban találkoztak az ott lakó idős asszonnyal, pár szót váltottak vele, és távoztak. A pénzt elosztották, és azóta el is költötték.

A két férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Pápai Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.