Idős sértettől vette el a pénzét

2018. 06. 03., v - 08:39
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 50 éves férfi ellen fejezték be az eljárást a pásztói nyomozók.

A Pásztói Rendőrkapitányság 1 rendbeli rablás bűntett, 1 rendbeli rablás bűntett kísérlete és 1 rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az 50 éves O. János ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2017. december 10-én 10 óra körül egy héhalmi családi ház nyitott bejárati ajtaján át a házba bement és a szobában értékek után kutatott. Az ott lakó, az ágyon fekvő 67 éves férfi észlelte cselekményét és megkísérelte a házból kiküldeni, de O. János a sértettet az ágyra lökte, majd a kabátjának és nadrágjának zsebeit átkutatta, de a sértettől nem tulajdonított el semmit.

A beszerzett adatok alapján az 50 éves férfi 2017. évben, tavasszal még további egy alkalommal ment be hasonló módszerrel a sértetthez, amikor a szoba asztaláról tulajdonította el az idős férfi 3000 forintját. O. János megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017. nyarán, az utcán hátulról fogta le az idős sértettet és kezeit leszorította, majd a zsebéből kivett 70000 forintot.

A férfit a rendőrök 2017. december 11-én elfogták, a Pásztói Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették, előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

A hatóság a – jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő – O. János ellen az eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbították az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.