Időseket fosztottak ki, őrizetben vannak

2019. 09. 19., cs - 04:14
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés megyei rendőrök Pest megyében elfogtak négy férfit, akik a gyanú szerint közüzemi szolgáltató munkatársainak adták ki magukat és nyugdíjasoktól vitték el a megtakarított pénzüket.

Több százezer forintot vitt el egy férfi 2019. július 30-án egy muronyi nyugdíjastól. Az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát és azt állította, hogy le kell olvasnia a villanyórát. A 85 éves férfi mondta neki, hogy hozzá mindig ugyanaz a leolvasó jár, de az idegen megtévesztette azzal, hogy az a munkatársa, akit ő ismer, éppen szabadságon van. Az idős férfi végül beengedte az előzetes tájékoztatás nélkül érkezett idegent, aki azt mondta neki, hogy túlfizetése van, egy nagyobb címletű pénzből adjon vissza. Mikor ez megtörtént és kifigyelte, hogy a nyugdíjas honnan veszi elő a pénzét, megkérte őt, menjen ki, kapcsolja le a megszakítót, mert valamit még meg kell mérnie. Így egy rövid időre egyedül tudott maradni a lakásban. Miután elment, az idős férfi észrevette, hogy eltűnt a megtakarított pénze. Ugyanezen a napon, szintén Muronyban, egy másik nyugdíjastól a gyanú szerint ugyanaz a férfi magát a vízszolgáltató munkatársának kiadva vitt el több tízezer forintot.

A Békési Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozóival keresték a kifosztások gyanúsítottját. Több megyére kiterjedő adatgyűjtést, nyomozást folytattak. Ennek eredményeként 2019. szeptember 17-én a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei a Pest megyei Ócsán elfogták a 27 éves edelényi Cs. Norbertet. A férfi a gyanú szerint a két muronyi nyugdíjas mellett 2019 áprilisában egy 85 éves péri férfit, és 2019. május 31-én egy 88 éves tatabányai asszonyt is kifosztott. Elfogásakor vele volt még három férfi. A nyomozás eddigi adatai szerint négyen 2019. szeptember 17-én egy tatabányai nyugdíjas nőtől szerezték meg a pénzét és két arany gyűrűjét.

A Békési Rendőrkapitányság Cs. Norbertet és társait, a 46 éves sajtószentpéteri L. Jenőt, a 49 éves mezőkövesdi S. Istvánt és a 33 éves szintén mezőkövesdi M. Ádámot csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. A rendőrség vizsgálja, hogy gyanúsíthatóak-e további, hasonló bűncselekmények elkövetésével.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten kéri, hogy váratlanul érkező idegeneket senki ne engedjen be a házába, lakásába! A közüzemi szolgáltatók a mérőórák leolvasási időpontjait előre közlik, a leolvasók pedig visszatérítést készpénzben nem viszek házhoz. Az esetleges túlfizetéseket a cégek a későbbi számlákon írják jóvá. A bűncselekmények megelőzése érdekében hasznos, ha a fiatalabb családtagok elmondják ezt idős szüleiknek, nagyszüleiknek, és megkérik őket arra, hogy előzetes egyeztetés nélkül becsengető ismeretleneknek ne nyissanak ajtót.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.