Internetes csalás

2018. 05. 15., k - 10:48
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári vizsgálók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 22 éves férfi 2017 februárja és márciusa között különböző műszaki cikkeket, karórákat, kerékpárokat és játékokat hirdetett az interneten. A hirdetésekre jelentkezőket rábírta, hogy előre utalják el a megvásárolni kívánt termékek árát, azonban a pénzükért nem kaptak semmit.

A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosítottak egy makói férfit, akit az eljárás során 82 rendbeli csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozás során kiderült, hogy M. Attila sok esetben olyan tárgyakat is árult, amelyekkel nem is rendelkezett és így körülbelül 2,4 millió forint kárt okozott a sértetteknek.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az internet előnyei mellett sok veszélyt is rejt. Alkalmas arra is, hogy a csalók tévedésbe ejtsék az apróhirdetési oldalakat böngésző internetezőket. Kérjük, hogy fogadják meg néhány tanácsunkat!

Amennyiben magánszemélytől kívánnak vásárolni, kérjenek bővebb tájékoztatást a termékről, az átvétel, a postázás, valamint a biztonságos fizetés lehetőségeiről! Minden esetben kérjenek olyan képeket, amelyeket az eladó készített! Kérjék el az eladó adatait, majd vegyék fel vele a kapcsolatot és hívják fel telefonon is! Vessék fel a személyes átvétel lehetőségét is! Amennyiben az eladó ezt elutasítja, úgy a személy hitelessége megkérdőjelezhető. Idegen személyeknek soha ne utaljanak, vagy küldjenek előre pénzt! Használják az utánvétes postázást!

Az adásvételről folytatott beszélgetéseket, a telefonszámokat, email címeket, internetes adatokat mindig mentsék le, őrizzék meg! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csalás miatt keressük

Az egri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.