Ismét unokázós csalókat fogtak el a rendőrök

2020. 07. 18., szo - 12:44
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mohácsi nyomozók három férfit és egy nőt vettek őrizetbe.

A gyors reagálásnak köszönhetően a Mohácsi Rendőrkapitányság munkatársai egy órán belül elfogták azt az "unokázós" bűnbandát, akik 2020. július 17-én délelőtt 1 300 000 forintot csaltak ki egy helyi idős asszonytól. A sértett elmondása szerint 10 óra 30 perc és 11 óra között felhívta őt egy ismeretlen személy, aki azt állította, hogy a fia karambolozott és megsérült. A hívó a hozzátartozó balesetére hivatkozva több mint öt millió forintot kért a nőtől, aki összeszedte megtakarítását, majd a fenti összeget átadta a lakcímén megjelenő férfinak. Az idős asszony számára ezt követően derült ki, hogy a fiának semmi baja, és csalás áldozatává vált. A csalók azonban nem jutottak messzire, a rendőrök Sombereken elfogták a gépkocsival menekülő 56 éves sükösdi férfit és társát, egy 27 éves kölkedi férfit. A gépjármű átvizsgálása során a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták a sértettől kicsalt pénzt. Mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 47 éves sükösdi nőt, és egy 68 éves sükösdi férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A gyanú szerint ők is közreműködtek a csalásban.

A rendőrök a három férfit és a nőt őrizetbe vették, ellenük csalás elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.​​

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy megyénkben unokázós csalók jelentek meg. Kérjük, fogadják meg tanácsainkat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.